Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

 

Rekviem egy macskáért

  

 

Bevezetésül csak annyit: írásomnak kezdetben egy – véleményem szerint – sokkalta jobban csengő, bár leplezetlenül hatásvadász címe volt. Ám ezt, hosszas fejtörés után, a legutolsó pillanatban elvetettem. Őszintén megvallva, istenhívőként sem akartam ujjat húzni valamely egyházi (vagy világi) hatalmassággal. 

 

 

Nos, íme dióhéjban a történet:

...A macskát Feri, a karbantartó találta egy deres, ólomszürke reggel, nem sokkal munkakezdés után.

 

 

macska.jpeg

 

 

 

A garázsudvaron téblábolva arra lett figyelmes, hogy valami vonszolja be magát az utcáról. Közelebb ment, s látta, hogy egy reves szőrű kandúr az. Ennek sincs már sok hátra, gondolta, s a telep torzonborz kutyájától megóvandó, fölnyalábolta, és bevitte az oldalvást sötétlő raktárhelyiségbe. A macska nem ellenkezett, csak azután kezdett panaszosan nyávogni, hogy döngve rácsapták az ajtót.

Feri a portásfülkében mosott kezet, s elmondta a portásnak, mi történt. Utána visszament az udvarra, hogy salamoni arccal őgyelegjen, fölszedegetve egy-egy szemetet. Halálszag terjengett. Feri félt.

Az álmos tekintetű, vékonydongájú portás tovább motozott a portásfülkében. Őt nem érdekelte a macska, csak saját elcsigázott belső világa, amelyet viszont unt. Az ajtón keresztül az eget fürkészte, s jelzőket keresgélt rá. „Fásult” – szaladt át a fején. Ceruzáért nyúlt. Az égbolt ábrázata fásultan borongott, írta egy szamárfüles cetlire. Micsoda pocsék mondat, gondolta némi rágódás után, lassú mozdulattal húzva ki.

A portás írónak, filozófusnak és világmegváltónak készült, de valahogy semmi sem akart lenni belőle. Huszonöt éves volt. Szép időben az ovális lombú almafa árnyékában szeretett tűnődni, maga sem tudta, miért. (Egyszer fejére esett az egyik félig zöld alma. Káromkodni akart – aztán inkább fölvette és megette.)

A macska délre kiszenvedett.

Feri meg az egyik sofőr hátramentek a tetemmel a hosszú garázsépület mögé, ahol akadt még egy tenyérnyi füves térség. („Mezőrészlet” – gondolta a portás, mialatt zsebre dugott kézzel ballagott utánuk.) Ott a telep kutyájának baljós morgása közben eltemették a macskát. A fekete televényből kalapforma hantot kotortak fölébe, gallyakból és vadszőlőindából keresztet is fabrikáltak.

Azután körbeállták a sírt, akár egy igazi temetőben. Az egészet tréfának szánták, mégis szomorúak lettek. Zavartan tekingettek ide-oda. Hirtelenében nem tudták, mihez kezdjenek humusztól piszkos kezükkel, ólomsúlyúnak tetsző lábukkal és a földkupaccal, mely az orruk előtt feketéllett.

Odafönn is beborult, néhány hízott csepp hullt a végtelen égből, szögek módjára nagyokat koppanva a közeli bádogereszen.

Egyikük halkan imádkozni kezdett... 

 

 

Hogy aztán a borostás képű sofőr ájtatoskodott-e vagy Feri, netán a portás tért meg, az már maradjon titok e novellában, amelynek eredeti címe – zárójelek közé ékelve talán mégiscsak elárulhatom – a következőképp hangzott volna: FOHÁSZ EGY ISMERETLEN KÓRSÁGBAN KIMÚLT MACSKA LELKI ÜDVÉÉRT.

 

(1993)