Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2011.04.26

Lázadó jegyzetek - Második rész / 1-2

 



MÁSODIK RÉSZ
 
 
                                               „Soha senkinek ne mesélj el semmit.
Ha elmeséled, mindenki hiányozni kezd.”
 
(J. D. Salinger: Zabhegyező)


1
 
Gyakran gondolok rá – különösen mióta e goromba szókimondással megírt naplóféleség a birtokomba került –, hogy mi is az a lét, amely olyannyira érthetetlen a beavatatlanok előtt, és amelynek lényegéről istenigazából a beavatottak sem tudnak számot adni. Mert hiszen mit lát az ember? Nap rakódik napra, s úgy vastagszik az idő, akár egy folyónak a partok hulladékával teleszórt üledéke. De hol a forrás? Hát a tenger?
 

latomas.jpg

 
Mostanában jószerivel álmatlanságba estem, s egyre cefetebbül alszom ezektől az évezredek óta hiába feszegetett kérdésektől.
 
*
 
...A Schultzékkal való szakítás után Péter az iskolában is megváltozott. Jobban mondva vissza. Az órákat obszcén tréfákkal kezdte zavarni, s az unalmasan előadó tanárokat irgalmatlanul, a szemük láttára figurázta ki. Viselkedésével minden felnőttet megbotránkoztatott, de ő nem fért a bőrébe, s még a rettegett igazgatóból is bolondot csinált. Ellenőrzőkönyvében újra megszaporodtak az intők és rovók.
Paródiáival azonban nem arathatott tartós sikert osztálytársai körében, mivel őket se kímélte, s különösképp azokon köszörülte előszeretettel a nyelvét, akik szerinte „mama kedvencei” voltak. Faragatlan élcei mindig elevenbe vágtak, s így ahelyett, hogy jól elagyabugyálták volna, nyelvének csípősségéért még az erősebb fiúk is tisztelték. No persze, csúfolódásának tüskéivel elsősorban a lányokat böködte, akiket ekkoriban még sehogy se szenvedhetett.
– Buta, gágogó libák – jegyezte meg róluk nemegyszer.
 
*
 
Véleménye azonban a tizenharmadik születésnapja táján gyökeresen megváltozott, s ez összefüggött az osztályba kerülő új lánnyal. A jövevény derékig érő szőke haja, élénk, hamiskás vadmacskaszeme és ringó járása Pétert is megbabonázta.
Anikó néhány hétig olyan hatást gyakorolt az iskola rémére, hogy az jóformán kezes báránnyá szelídült.
A fiú udvarlásában persze voltak hevesebb szakaszok is, a legfigyelemreméltóbb azonban a tőle szokatlan tisztelet volt. Tisztelete eleinte csak a szemrevaló Anikóra korlátozódott, de fokozatosan kiterjedt többi osztálytársnőjére, más iskolabeli lányokra, az utcájukban lakó bakfisokra, sőt még a húgára is. Ezen Kata, akit még mindig rabszolgai függőség kapcsolt bátyjához, bámult el leginkább.
Péter addig a tisztelet minden formáját a bálványimádással rokonította; most hirtelen maga is bálványokat, pontosabban egyetlen bálványt emelt a feje fölé, akinek fénye beragyogta nemének más tagjait is. Még anyjához fűződő viszonyában is kedvező változás állt be.
Az izmos, aszkétikus arcú kamasz szerelmes volt Anikóba; s rajta keresztül kicsit minden nőbe belehabarodott. Ám e megszelídülés csak baljós szélcsöndnek bizonyult viharos jelleme kibontakozásában. Félig-meddig mégis jólesően emlékezett vissza erre az időszakra. 
 

Feljegyzés: „A szerelem a szív kábítószere. Az, ami marihuána és elektrosokk az agynak. Egyetlen szépséghibája, hogy gyorsan továbbáll, akár az ószeres... Valósággal magához láncolt az a hajas baba. Hattyúnyak és darázsderék. Olyan menő csaj volt, mint egy lányregény hősnője. De aztán megváltás helyett csak a nyavalyás üresség jött. Hiába reméltem, hogy megvilágosodik minden, az égvilágon semmi nem történt. Cérnaszállá kopott bennem a szerelem hülye kötele, és végül én csodálkoztam leginkább az egész hűhón.

 

 
A notesz egy másik bejegyzése szerint Anikó hiú, üresfejű teremtés volt, akinek eleinte nyilván tetszett, hogy az osztály ördöge csapja neki a szelet. Valószínűleg nem csak ő esett abba a hibába, hogy a felnőttek boszorkányüldözését a tanári rosszakarat számlájára írta.
A butaság persze megbosszulja magát az életben is, az irodalomban is.
 
 
2
 
A rendőrségi jegyzőkönyv szerint a kiskorú T. Anikó 1979. június 13-án este szokatlanul felzaklatott állapotban érkezett haza. Ruhája több helyütt elszakadt. Aggódó szülei kérdésére, hogy mi történt vele, hosszas faggatózás után sem adott egyértelmű feleletet.
– Én is hibás vagyok – hajtogatta sírva.
Az orvosi vizsgálat szerint a kislányt megerőszakolták, testén zúzódások, csuklóján pedig olyan horzsolásnyomok látszottak, amelyek alapján feltételezhető volt, hogy kezét összekötözték. Mivel továbbra sem hajlott rá, hogy elmondja, ki művelte ezt vele, a T. szülők ismeretlen elkövető ellen tettek feljelentést a rendőrségen.
A nyomozás során a gyanú az ugyancsak kiskorú F. Péter Jeremiásra terelődött, akit a kérdéses nap késő délutánján többen is együtt láttak a sértettel, de aki ellen végül elejtették a vádat, mivel tökéletes alibit igazolt.
Gyanúba fogtak egy hírhedt környékbeli lumpent is, mindhiába. Csak irtózatos szavakkal átkozódott a fogdában naphosszat, s életveszélyesen megfenyegette a rendőrök családtagjait; erre aztán eltángálták... F. Péter, akit épp akkor hallgattak ki, végignézte az egészet.
A laboratóriumi eredmények és a tanúvallomások mellett még egy levél is szerepelt a nyomozati anyagban, amelyet alighanem a tettes írt, s amelyet a T. család levelesládájában találtak meg a bűncselekmény másnapján. A címzés Anikónak szólt, s többek közt a következő mondat is szerepelt benne: „Megöllek, ha elárulsz!” Aláírásképpen a Dionüszosz név volt feltüntetve.
 

dionuszosz.jpg

 
Bár kezdetben a nyomozók nagy reményeket fűztek hozzá, a levéllel végül semmire sem jutottak. Hasztalan vizsgálta meg két grafológus is, a szöveg egyik gyanúsított kézírásával sem mutatott lényeges hasonlóságot. A nyomozás vezetője szerint valószínűleg nem is volt közvetlen köze a bűncselekményhez, s csak félrevezetésül dobta be valaki a ládába. Meglehet, a rendőrség rovására akart szórakozni egy felelőtlen személy. E nézetet támasztotta alá az egyik írásszakértőnek az az állítása is, hogy a levél szerzője nő (vagy legalábbis bakfis lány) volt. Mindez alaposan összekuszálta a nyomozás szálait.
Végül is az eset kiderítetlen maradt, s aktája azóta a rendőrségi archívumban porosodik.