Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2011.04.26

Lázadó jegyzetek - Harmadik rész / 4-5

  

 
 
4
 
A veszteséget látszólag föl sem fogta. Noha anyja még a történtek után is megpróbált a lelkére beszélni, győzködve, hogy íratkozzon át egy másik iskolába, Péter makacsul ellenszegült.
– Hát akkor mihez kezdesz?
– Dolgozni fogok. Belőlem nem lesz léhűtő diplomás...
– Ahogy akarod – felelte hosszú hallgatás után Gonzálesz Anna.
 
*
 
Péter egy közeli nyomdában helyezkedett el mint anyagmozgató. Továbbra is ivott, cigarettázott és narkózott. A dolgát hanyagul végezte, munkatársait lenézte, basáskodó főnökének pedig foghegyről válaszolgatott. Néhány hét múlva el is bocsátották...
Ezután egy építőipari vállalathoz szegődött el segédmunkásnak. Korához és alacsony beosztásához képest szép fizetést vágott zsebre, amiből azonban egy árva fillért sem adott haza: kellett a pénz költséges szenvedélyeire.
Ekkoriban harciassága csökkent, s többnyire átszellemült arccal bolyongott az utcákon. Néha napokra is eltűnt otthonról, elhagyatott, egérszagú pincék mélyén húzva meg magát; majd a tavasz érkeztével a kizöldülő parkok padjain gunnyasztott. Külseje egyre elhanyagoltabb lett. 
 

Feljegyzés: „Úgy éltem, akár a nomádok vagy Robinson a szigetén.
 

robinson2.jpg

 
Ott aludtam, ahol épp rámesteledett. Volt, amikor a lepra munkásszállón éjszakáztam. Ez egy köpésre volt az építkezéstől, ahol nappal húztam az igát. És ahol a malterostalicska már másnap feltörte a kezem. Szóval hamar rühellni kezdtem az egészet. Százszor elkéstem, hiányoztam, és csodálom, hogy a kőművesek olyan sokáig megtűrtek maguk mellett. Persze kaptam letolást eleget. Mégis úgy tűnt, mintha sajnáltak volna... 

Pedig ők voltak röhejesek a tropára ment életükkel. Ugyan mit is tudhattak rólam? Fogalmuk se lehetett a szárnyalásról. Honnan sejthettek volna bármit is a virágillatba szédült mezőkről és az égbe csavarodó tornyokról, amiket én láttam? 

Frászt se tudtak azok rólam.”

 

 

 

 
*
 
Péternek végül – mintegy „ajándék” gyanánt tizenhatodik születésnapjára – az építőipari vállalattól is kitették a szűrét. Ezután már sehol sem próbált szerencsét. Fejét csavargásra adta. Szülei szerint élete végérvényesen vakvágányra siklott, s jóllehet ők mindent megpróbáltak, képtelenek voltak kihúzni a kátyúból.
Mikor hébe-hóba hazavetődött, anyja a kedvenc ételét főzte. Apja – mert a fiúra rossz volt ránézni – pénzt dugott a zsebébe. Húga azonban látni sem akarta, s amíg bátyja otthon volt, bezárkózott a szobájába; semmi pénzért ki nem nyitotta volna az ajtót; néha pedig sírt...
 
*
 
Valamikor irodalmi felsülése, jobban mondva Poe modorában írt fantasztikus történeteinek visszadobása táján kezdett el „naplót” vezetni.
 

poe.jpg

 
A szó hagyományos értelmében persze nem napló volt ez, hanem szabálytalan önéletrajz. A szövegek nagy részét csavargásai alatt körmölte: dátum csak elvétve fordult elő bennük. Sokkal inkább az emlékezet bakugrásait követték.
Én nevezem csak naplónak e csapongó följegyzéseket, melyekre egy szamárfüles noteszben bukkantam. Próbáltam őket időrendbe állítani, ami többé-kevésbé sikerült is. Érhet persze az a vád, hogy magyarázó szövegeimhez önkényesen válogattam az idéznivalók között. Vállalom. Ki ne szerkesztett volna hasonló esetben a saját szája íze szerint? Talán csak az nem, aki csonkítatlan teljességében, minden szépítő elhallgatás nélkül bocsátotta volna közre Feketepéter „diáriumát”.
Jómagam azonban nem voltam ilyen bátor.
Vagy ennyire gyáva.
 
 
5
 
Péter napjai – a még hátralévő időben – egyszerre voltak változatosak és egyformák. A délelőttök szakadatlan játékkal teltek. Olykor leheveredett egy forgalmas járdára, s kíváncsian leste, hogy a bosszúsan morgó gyalogosok kerülgetik. Ha ilyenkor egy-egy markosabb férfi talpra akarta ráncigálni, ellenszegült, ágyékon rúgta az illetőt, s a következő pillanatban már ott sem volt. Más alkalommal szemérmetlenül pénzt kunyerált a járókelőktől azon a címen, hogy egy kipusztulóban lévő fajokat segélyező alapítvány számára gyűjt adományt. Néhányan még hullajtottak is neki pár forintot. Lejmolásainak többnyire egy rendőregyenruha föltűnése vetett véget. Megesett az is, hogy a szembejövőket ilyesfélékről faggatta: „Ki alapította a Mali Birodalmat?”
Egyszer egy szemüveges kiskatona azt felelte neki:
– Szundjata Keita.
Péter fölhúzta a szemöldökét.
– Szundjata Keita alapította a Mali Birodalmat – ismételte az angyalbőrös. – A XIII. században... Ha jól emlékszem – tette hozzá bocsánatkérő vigyorral.
– Bravó – mondta gunyoros hangon Péter. Hirtelen rosszkedv fogta el; az egész napja el volt rontva.
 
*
 
A délutánokon legtöbbször a sárga földig leitta vagy belőtte magát, s elvonult valami nyugalmasabb zugba. Volt, amikor egy-egy játszótér szélén nyúlt el, a bokrok alatt; máskor üres telkeket vett birtokba. Nemegyszer ébredt rendőrségi fogdák priccsén; olyankor hazacipelték a szüleihez, de ott sem volt sokáig maradása.
Ha már semmi pénze nem volt, s a kolduláshoz se fűlött a foga, elemelt ezt-azt, és a soványka szajrét továbbadta egy ismerős orgazdának. Az ellenszolgáltatásul kapott forintokat pálinkára vagy gyógyszerre költötte. A törvény már csak puszta légvár volt a szemében, olyasvalami, amit azért találtak ki, hogy neki legyen mit megszegnie. 
 

Feljegyzés: „Az az igazság, hogy a szemetek orruknál fogva vezetik a hülyéket, más szóval a becstelenek átverik a becsületeseket. És ezt az ingyencirkuszt nevezik nagyképűen társadalomnak.”