Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2011.04.26

Lázadó jegyzetek - Első rész / 6-7

 

 
 
6
 
Egy ízben az apa nyöszörgést hallott a pince felől, s mikor a lépcsőn lebotorkált, hogy megnézze, ki vagy mi okozza a zajt, tulajdon kislányára bukkant, akit a falba kalapált vaskampóhoz kötöztek, száját pedig egy rongycsomóval peckelték ki. Kata már órák óta rémüldözött odalenn, s miután megszabadult kötelékeitől és a sötét árnytól, amely addig körültáncolta, bele-belecsípett s a fülébe morgott, félájultan rogyott a földre.
Fekete Illés aznap verte meg először Pétert, bár ő tiltakozott a vád ellen, s húga is azt dadogta, hogy a pincében tanyázó kísértet ejtette foglyul, mikor bátyja tanácsára lemerészkedett régi játékai közé. (A villanykörtét ismeretlen kezek kicsavarták a foglalatból.) Apja azonban egyiküknek sem hitt, hasztalan bizonygatta a kislány, hogy a kísértet még beszélt is hozzá.
– Hallgass már, kicsim! – intette le végül betoppanó anyja, riadt szemekkel bámulva tagbaszakadt férjét, aki először kézzel, majd lecsatolt nadrágszíjával ütlegelte Pétert, míg karja bele nem sajdult.
– Hát ez hiányzott neked, te istenverése?!
– Jól van, no... elég lesz már... – próbált olykor közbeavatkozni Gonzálesz Anna, kevés eréllyel, mert egészen megdöbbent attól, hogy fia milyen néma daccal tűri a verést, mialatt száraz tekintetében kimondhatatlan megvetés csillog. 
 

Feljegyzés: „Kezdettől edzettem magam, hogy fapofával viseljem a fájdalmat, ahogyan egy indián.
 

indian.jpg

 
Reggelenként hideg vízben mosakodtam, meg minden. Mezítláb járkáltam tüskéken, sőt szögeken is. Hosszúra növesztettem a körmeimet, s azokkal csípkedtem karomon a bőrt, egyetlen szisszenés nélkül. Marhára ura voltam a testemnek. Egyszer másodperceken át tartottam égő gyertya fölé a tenyerem, míg meg nem éreztem a pörkölődő hús szagát. Rájöttem, hogy az ember mennyi mindent elbír. Máskor cipő nélkül álltam a rohadt konyhai rezsóra, és vártam, hogy átforrósodjon. Közben az arcvonásaimat egy tükörben ellenőriztem. Senki se látott meg. Állatira összeégettem magam, és alig tudtam járni, sőt lábra állni is, mégsem panaszkodtam... Ezek után apám hervasztó ütlegei olyanok voltak, mint egy vállveregetés.”

 

 
 
7
 
A tízesztendõs Pétert a váratlan szigor csak még jobban elvadította. Ugyanakkor óvatosabbá, ravaszabbá és kifinomultabbá is vált, hiszen vadsága nem mindennapi értelemmel párosult. Az utóbbi megmutatkozott iskolai teljesítményén is, mert bár fékezhetetlen természete miatt kerékkötője volt az óráknak, a tananyag elsajátítása hasonlíthatatlanul kevesebb erőfeszítést igényelt tőle, mint az ugyanazokat a padokat koptató színjeles húgától. Ha történetesen szerencsés hangulat kerítette hatalmába, mindenkit ámulatba ejtett felnőttesen érett, pimaszul lényeglátó hozzászólásaival. Ennek ellenére sohasem vitt haza jó bizonyítványt.
Még ötödik évét se töltötte be, mikorra anyja már megtanította a betűvetésre, s az azóta szakadatlanul forgatott, irkafirkákkal és aláhúzásokkal tarkított, ronggyá olvasott könyvek legalább annyira befolyásolták fejlődését, akár a külvilág eseményei. Mindenekelőtt azt tanulta meg belőlük – a tündérmesékből is –, hogy az élet kegyetlen, ami a felnőtteknek persze unalmas közhely, ám egy gyerek számára még fölfedezésszámba megy. Ráeszmélt, hogy a könyvek e dologról általában nem hazudnak. Állításaiknak olyasféle valóságalapja, amilyenek a karján vöröslő, kutyaharapás okozta forradások. Ugyanakkor egyfajta szépítgető szándékot is kiolvasott a sorok közül, mintha az írókat kényelmetlenül érintette volna, hogy annyi csúfságról kell hírt adniuk. 
 

Feljegyzés: „És azok a befejezések! Például Hófehérke beleharap a mérgezett almába, de ahelyett, hogy hiszékenységéért cserébe elnyerné méltó büntetését, lakodalmat ül a nagymenő királyfival... Igaz, megtanulhatjuk belőle, hogy a világ tele van gonosz mostohákkal, és a sors mindenkinek tartogat legalább egy olyan almát, ami előbb-utóbb a torkán akad. A hetedhét országra szóló buliért persze már nem kezeskedik senki...”

 

 
*
 
Péternek a tudásszomja iránti elismerést is úgy kellett kicsikarnia, mert a zabolátlanságától megszeppent felnőttek fenntartásokkal figyelték minden moccanását. Nem nézték jó szemmel azt sem, hogy már kiskamaszként Dosztojevszkij-elbeszéléseket olvasott az indiánregények mellett, és sokszor óraszám suhogtatta a lexikonok lapjait vagy böngészte a térképeken a színes kacskaringókat. Kopott földgömbjét még éjszaka is maga mellett tartotta, hogy szükség esetén a keze ügyében legyen.
 

foldgomb.jpg

 
Mivel a világot elsősorban nem az iskola mesterkélt közegében akarta tanulmányozni, hamar rákapott a csavargásra, amiből újabb bonyodalmak támadtak, de ő egyetlen vállrándítással elintézte őket. A kalandot hajszolta, ám kaland alatt merőben mást értett, mint a legtöbb ember. A könyvekből ellesett beszédmód gyakorlása számára ugyanolyan kaland volt, mint a húga kínzása vagy a tanítók bosszantása.
Már ekkor fütyült a vallásra fütyült, és kerülte a papokat. Istenben sem volt bizalma, de fügét mutatott az ördögnek is. Ha pedig Mózes tata hitéről beszélt neki az apja, csak fojtogató dühöt érzett, mint akkor, amikor egy esős délután a családi lexikonban a következő szócikkre bukkant:
 
Szombatosok: Keresztény szekták, melyeknek tagjai az Ószövetség-re hivatkozva a zsidó vallás törvényeit követték. Magyarországon a XVI. században az erdélyi szentháromság-tagadók mozgalmából váltak ki a szombatosok. Kezdődő üldöztetésük elől sokan elmenekültek, a többiek pedig egyre közeledtek a zsidó valláshoz, míg végül az utolsó (zömükben székely) szombatosok is áttértek az izraelita hitre. Ezek utódai a náci fajüldözés idején az unitárius egyházhoz csatlakoztak, hogy ne essenek a zsidótörvények alá.
 
A gyerek egyetlen tollvonással áthúzta az egészet.