Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

 

KIVEZETÉS A SZÉPIRODALOMBÓL

 

 

Pár évvel ezelőtt többet néztem a pohár fenekére, mint a nők szoknyája alá....

Akkori ivócimboráim egyike azok közé az írók közé tartozott, akik párját ritkító termékenységük ellenére is folyton témahiányról panaszkodnak. Valójában a hiány volt a legfőbb témája – szóban és írásban egyaránt –, de e semmit olyan bő lére tudta ereszteni, hogy hallgatósága alig győzte kivárni a végét. Csak néhány bennfentes, irodalomkedvelő hölgy itta a szavait. (A hivatásos rajongók odaadásának persze megvolt az ára, ám „barátom” az ágyban is bírta az iramot.)

 

ivocimborak.jpeg

 

 

Én homlokegyenest az ellentéte vagyok, akinél a rövidre fogott mondanivaló éppúgy szent, mint a világos fogalmazás; noha kritikusaim, orvosaim és más rosszakaróim szerint az utóbbi dolgában van még mit fejlődnöm. Néha ugyanis (nagy igyekezetemben) összekeverem a tárgyakat...

 

*

 

Példának okáért íme a tér, amelyre korhely koromban vágytam:

 

 

A bal kéz felé eső fal mentén gyönyörű faragott könyv húzódik, rajta díszkötésű polcok. Ötkarú mennyezet lóg a csillárról. A szőnyeget és a medvebőrt damaszkuszi mintás padló fedi. Csipkeablak takarja a hatalmas függönytáblákat. Biedermeier hangulatot árasztó porcelánasztalkák sorakoznak a csecsebecsék márványlapján. A tükrön óriási velencei fal függ. A legjobb belvárosi szalonban varratott szekrények csüngnek a súlyos, barnára pácolt öltönyökben. A berendezés utolsó darabja egy míves fahasáb, melyben barátságos fénnyel parázslanak a kandallók.

 

Nos... ez volt az álmom.

Egyszer talán megfestem (bár azóta kétségkívül a gyógyulás útjára léptem). 

 

(1995; kiegészítve: 2005)