Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

 

KÉJLAK

 

 

Ez a nap is jól kezdődött.

Miután felkelt, az odakészített tuskókkal dugig tömte a sarokban tömzsin gubbasztó kályhát. Négy gyújtós is pocsékba ment, míg lobbot vetett a nedves fa. Várt. Sokáig. Bámulta a lángokat, megbűvölve a tuskók fekete gerincén táncoló szikráktól. A  parázs most is kacérkodott vele, mint gyerekkora óta mindig.

Ilyenkor csak úgy volt, megállt számára az idő.

Az ébresztőóra csörömpölése riasztotta fel. Összerezzent, majd a varázs múltával átöltözött, kiballagott a széles udvarra, s néhányszor körbefutotta a házat. Lándzsaként szúrta tüdejét a hideg levegő, de fütyült rá. A muskátliágyás előtt tíz percig gimnasztikázott, teljes erővel, ahogy a katonaságnál megszokta.

Sportembernek képzelte magát, pedig csak egy eszelős volt.

A fürdőszobába nyitva belegrimaszolt a tükörbe. Aztán akkurátus mozdulatokkal letusolt, fogat mosott, megborotválkozott és beszeszelte hegyes állát. Szakállt kellene növesztenem, gondolta, kecskeszakállt.

 

 

gargantua.jpeg

 

 

A gargantuai konyhaasztalnál kiadósan megreggelizett: szalonna, hagyma, foszlós kenyér. Kétszer is vett a kövéren fénylő túróból. Fehér borral öblítette le, lassú kortyokban, megfontoltan.

Egy perc múlva megint a hálószobában ült, s a tűz ropogását fülelte. Az alaktalan sejtés lassan céllá érett benne. Az egyetlenné. Annyi eltékozolt év után ma reggel végre megértette, mit is kell tennie.

Közelebb ment, oda, ahol már érezni lehetett a perzselést, mindkét karját kitárta, s képén a megoldott rejtélynek szóló mosollyal, magához ölelte a vörösen izzó vaskályhát... 

 

* 

 

Elszenesedett maradványaira három nap múlva talált rá a rendőrség. „Baleset” – került tömören a jegyzőkönyvbe.

 

(1993)