Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2011.04.15

Jáfet lencséje - XIV / Fölocsúdó szfinx


 

XIV / Fölocsúdó szfinx

 

De folytatom Titusz unokabátyám „emlékiratát”:
 
   ’35. aug. 1.
Ládaszám rendelem a szakkönyveket meg a rémregényeket. Bukarestből megküldtek mindent, ami az ottani könyvtárakban román, magyar, német és francia nyelven a szörnyirodalomból fellelhető volt.
Most ötlik csak eszembe, hogy Drakula gróf földjén születtem.
 
   ’35. aug. 13.
Mindannyiszor megrémít a transzcendensnél is torokszorítóbb látvány, de azt hiszem, e tekintetben nincs szégyellnivalóm. Mielőtt pedig bármi jóvátehetetlent idéznék elő, eltörlöm az ábrát. (A biztonság kedvéért az egész művelet alatt egy spongyát tartok a kezem ügyében.)
 
   ’35. aug. 18.
Színtiszta igazság, amit írok. Ma szemtől szemben álltam az antikozmosz egyik teremtményével. Oroszlánfeje és kecsketörzse volt, a farka helyén kígyó tekergőzött. Ráismertem a kimérára!
[...]
Még itt a hegyek között is trópusi a hőség. Semmi léghuzat, holott a földszinten egy sor ablakot kinyitottam. Ha megmoccanok, elönt a veríték.
Lehet, hogy hőgutát kaptam?

szfinx2.jpg

 
’35. aug. 27.
   Véleményem szerint minden apró részlet a helyén volt. (Később összehasonlítottam az emlékképet egy egyiptológiai szakmunka ábrázolásával.) Sőt, úgy láttam, mintha a szfinx el is indult volna felém: pánikba estem, és hanyatt-homlok megsemmisítettem a csillagot!