Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2011.04.15

Jáfet lencséje - XI / Egy diárium töredékei

 


 
XI / Egy diárium töredékei
 
 
Az elkövetkező napokban, kíváncsiságtól és lelkifurdalástól sarkallva, valósággal beletemetkeztem a rajzokat kísérő irományokba. Egyfajta magyarázó szövegek, féltudományos kommentárok voltak. Végül néhány rejtélyes tartalmú – a leírást elmélkedéssel vegyítő – följegyzésre is bukkantam közöttük, melyek választ látszottak adni sürgető kérdéseimre, miután időrendbe raktam őket. Ez nem esett nehezemre, mert a legtöbb tetején pontos dátum állt.
 
   1935. febr. 15.
Sűrű pelyhekben esik a hó. A hegyekből farkasüvöltést hallani. Már napok óta a tökéletes bölcseleti rendszer lehetősége foglalkoztat. (Megalkotható-e?)
Egy olyan rendszerre gondolok, amelyen egyetlen emberi nyelven föltett kérdés sem tud rést ütni, s amely így nem több, de nem is kevesebb, mint maga az igazság.
 

   ’35. febr. 23.
Odakünn a hó már térdig, itt-ott derékig ér. Tökéletesen el vagyok vágva a világ zajától. Hovatovább kórosan sokat olvasok és gondolkodom. Érzem a zsigereimben, hogy az élet titkának kapuja előtt állok...

 

Újraolvasva az előző mondatot, kissé fellengzősnek találom, de sebaj. Euforikus állapotban vagyok, bár magam sem tudom, hogy van-e jogom ujjongani.
 
   ’35. márc. 4.
A hó még mindig nem olvadt el. Tetejébe amikor reggel kinyitottam az ajtót, a fenyves szélén egy medvét láttam. Visszazárkóztam a kastélyba.
[...][*] 
Vegyük eszünkbe végre, hogy egy merev bölcseleti rendszer, legyen bármilyen tökéletes (kínos kérdésekkel kikezdhetetlen) és megnyugtató (a kínos kérdésekre feleletet adó), végezetül kedvét szegi az emberiségnek – mint minden szellemi zsarnokság.
  

filozofia.jpeg

 
’35. máj. 11.
Mélységes csalódás vett rajtam erőt, de már kezdek kigyógyulni belőle. A filozófiát örökre sutba dobtam. Hajítófát se ér az egész!
 
   ’35. máj. 16.
Most veszem csak észre, milyen gyönyörű a kikelet. Az életkedvem is visszatért. Megint gondot fordítok rá, hogy napjában háromszor étkezzem, mert a tükör szerint ijesztően lesoványodtam.
   [...]
A megoldás nem a metafizikai, hanem a végsőkig kiterjesztett fizikai térben van! Itt az ideje, hogy fölébe kerekedjek tudományos előítéleteimnek, melyekkel eddig is csak a gyávaságomat lepleztem.
 
   ’35. máj. 28.
Hetek óta nem vonyítanak a farkasok. Medve sem jár a fenyvesben. A sarkig tárt ablakokon behallatszik a madárdal. Környezetem – maga az élet – elviselhetetlenül biztonságos, jószerivel unalmas.
 
   ’35. jún. 2.
   Ütött az óra, hogy hosszú halogatás után a Jáfet lencséje mögé tekintsek! Habár képtelenség, hogy az örmény kufár igazat mondott volna. Fecsegős vénember volt, inkább mediterrán, semmint kaukázusi fajta. Hol is botlottam belé? Alexandriában vagy Damaszkuszban? Az ördögbe is, nem! Rómában történt, kőhajításnyira a Szent Péter-bazilikától.

 


[*] A kihagyások vastagon áthúzott, összefirkált, sőt itt-ott pengével kikapart sorokat jelölnek. (H. Zs. megjegyzése.)