Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2011.04.12

Jáfet lencséje - X / Búvárkodás a betűtengerben

 


 
X / Búvárkodás a betűtengerben

  

Még aznap este nekiveselkedtem a könyveknek. A latin vagy görög betűkkel megjelölt polcok mind a keleti toronyszobában magasodtak. Unokafivérem érdeklődése világosan tükröződött olvasmányainak összeválogatásában, mert sok olyan könyve volt, amely a bantu, polinéz és más primitív törzsek hitvilágával, továbbá a kezdetleges vallások vándormotívumaival foglalkozott.
Ez azonban csak bevezetés volt: a gyulafehérvári főiskolának szánt kötetek között néhány valószínűtlenül régi is akadt, olyan ásatagok, hogy még évszám sem volt rajtuk, írásmódjukból ítélve pedig a könyvnyomtatás hőskorában kellett készülniük. Az újabbak[*] is a legkülönfélébb helyekről származtak. Egypárat közös bácsikánk, az amatőr népmesekutató Haller Benjámin küldött fiatal rokonának, néhány meg a Bibliothéque Nationale bélyegzőjét viselte, bizonyítva, hogy Titusz nem szégyellte elemelni őket Párizsból.
A szóban forgó munkák különböző nyelveken és korokban keletkeztek. Ízelítőül megemlítem a jellemzőbbeket azok közül, melyekbe unokabátyám gyűjtőszenvedélye révén volt alkalmam belekóstolni. Idősebb Pliniusnak a görög-római mitológia szörnyeiről (természetbúvárként!) írt értekezése. Két kivonat Origenész műveiből, különös tekintettel a sátánról vallott tanításra. Szent Jeromos bibliamagyarázata Behemót és Leviathán történetéhez. Marco Polo nevezetes útleírása (ebben valaki plajbásszal aláhúzta a griffmadárról szóló bekezdéseket). És így tovább…
 

griffmadar.jpeg

 
Természetesen nem remélhettem, hogy eligazodom valamennyi műben (héber, sőt arab nyelvű is jócskán akadt közöttük); épp eléggé nehéz volt a latin, ógörög és archaikus magyar szövegek végigböngészése is. Mindenesetre nem sokáig bírtam türelemmel a lapsuhogtatást. A könyvek olyan bizarr meggyőződést feltételeztek, hogy csak egy vallástörténész tarthatta érdemesnek ekkora irodalom felhalmozását a témáról.
Amellett mégsem volt teljesen unalmas vagy haszontalan időtöltés, noha az alapja ismerősnek tűnt: az ősi hit Fény és Sötétség egyetemes harcáról, mely legkidolgozottabb formáját a manicheizmusban nyerte el. (Máni próféta elátkozott tanairól szép számú írás sorakozott az Y jelű polcon. Mi több, egy Szófiában kiadott cirill betűs könyvecske is megbújt ott a bogumilok szektájáról.)
A nevek részint behelyettesíthetők voltak egymással: a Jó meg a Gonosz; Isten és Sátán (a siralomvölgy fejedelmei); továbbá Püthón, a paradicsomi szigeten tanyázó szörnyeteg; a labirintusba zárt Minótaurosz, akinek története a világba falazott rontást jelképezi; Enkidu, a sumér regék számkivetettje, mindenfajta irodalmi vadember örök előfutára – és még hosszan sorolhatnám.
 
*
 
A rengeteg névtől időről időre sajogni kezdett a fejem. Ilyenkor hol egy pirula orvosság, hol egy gyűszűnyi pálinka segített.
...Ebben a dologban több zavaró részlet is volt, melyekből végül azt a következtetést vontam le, hogy megboldogult rokonom az egész „mítoszügyet” (ha nevezhetem így) sokkal komolyabban vette, mint eleinte gondoltam, s mint ésszerű lett volna. Minden jel arra mutatott, hogy nem csupán futó érdeklődést tanúsított az ördögalakok és sárkányfigurák iránt. Ha összezsúfolt könyvei nem győztek meg eléggé a bajról, jegyzetei semmi kételyt se hagytak felőle; bevallom, néha meg-megreszketett a kezem, miután egyiket-másikat átfutottam, majd visszacsúsztattam a fölcímkézett irattartóba.
Ráadásul ezekben a jegyzetekben a különös utalások mellett vázlatnál alig több ceruza- és tollrajzok is szerepeltek gótikus regénybe illő tájakról, továbbá riasztó fiziognómiájú lényekről: elnagyoltságukban is kifejező szörnyekről, farkasemberekről, félistenekről és istenekről. Sohase hittem volna, hogy unokabátyám ilyen eredeti képzelőerővel rendelkezett.[**] Most szembesültem csak vele, milyen bámulatos ügyességgel titkolta el mindenki előtt igazi természetét, s ez a felismerés mélységesen megrázott. Mert kézenfekvő, hogy a rajzok nem ábrázolhattak eleven teremtményeket: kizárólag a hagyatékban talált könyvek lapjain díszelegtek hasonló illusztrációk...


 


[*] Emezek közt se találtam 1850 utáni kiadást. (H. Zs. megjegyzése.)
[**] A rokoni pletykákból és célozgatásokból ugyan kihámoztam, hogy „szegény Béni bácsit” – vagyis Haller Benjámint – egy időben a legvadabb látomások gyötörték, olyannyira, hogy az ép eszét kezdték félteni, de tudomásom szerint nyoma sem volt annak, hogy e családi hajlamot Titusz is örökölte volna. (H. Zs. megjegyzése.)