Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2011.04.08

Jáfet lencséje - III / Látkép a lugosi bordélyból

 

 
 
III / Látkép a lugosi bordélyból
 
 
Amikor egyszer Déván jártam, vettem egy aránylag jó állapotban lévő automobilt. Azt hiszem, rossz vásárt csináltam, mert a nehezen járható hegyvidéki terepen a postát és minden egyebet is szekérrel szállították; én lehettem az egyetlen, aki nem sajnálta a gépkocsiját a meredek utakon, megkockáztatva a tengelytörést vagy más bosszúságot.
A legsűrűbben Lugost kerestem föl, ahol már korábban is beszereztem a nélkülözhetetlennek vélt holmikat, melyeket aztán hátizsákban vittem föl a kastélyhoz. Úgy gondoltam, hogy egy szenvedélyéhez egyre hűtlenebbé váló alpinistától elvárható ennyi testedzés. Végül mégis győzött a kényelemszeretet, és attól kezdve a lugosi szatócs saját kezűleg pakolta be az eladott árut a nem csekély feltűnést keltő automobilba.
Ez a feltűnés nem maradt el a bordély előtt se, ahová a szatócsboltot elhagyva rendszerint megérkeztem. Az utcagyerekek éppúgy megcsodálták a domború motorháztetőt és a tekintélyes lökhárítót, mint a kapuban cigarettázó örömlányok. Sőt, a bordélyházat kemény kézzel igazgató Madame Petrescu szemében is nőtt az ázsióm, aki így minden tőle telhetőt elkövetett, hogy Doina hamar a rendelkezésemre álljon; tudta, hogy csak őmiatta járok oda.
Egy keveset persze várakoznom kellett. Olyankor Maupassant novelláit olvasgattam a szalonban, vagy a hegyekre nyíló széles ablakon bámultam kifelé; tiszta időben az ég a Kárpátok fölött majdnem mindig fehérbe játszott, mintha a hó fénye rávetült volna. Az első, alacsonyabb ormok kékes alapszínéből pedig megkapóan emelkedett ki a többi csúcs, kőujjaival szinte érintve a gyilkosan ragyogó napot. (Furcsa, hogy a kastélyban sose kerültem költői hangulatba, és a hegyeknek se szenteltem annyi figyelmet.)
 

hegy.jpeg

 
Az olyan pompás látképek, amilyenek időnként a bordély ablakából tárultak elém, észrevétlenül belopják magukat a lelkünkbe, akárcsak a boldogság emlékei. Az ember nézelődik, mereng, meghatódik; végül részeg lesz a puszta látványtól.
Aztán megjelent Doina, kézen fogott, fölvezetett a félemeleti szobájába, s én nemsokára egy hasonló érzéseket keltő, mégis merőben más látványtól részegültem meg…