Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

 

HERÓDES UTÁN SZABADON

 

 

Krisztus után 1930-at mutatott a naptár.

A zsarnok íróasztalának bástyája mögött lapult. Arcában sárga lámpásként világítottak szemei, melyekre most, a közlés nyomán, vérágakat rajzolt a félelem.

A látó ember előtte kuporgott egy széken: sovány, aszott férfi, furcsa kémiájú, szúrós tekintettel. Az ádámcsutka éles kiszögellés volt nyaka barázdáin.

Csend szitált, akár a köd, s a roppant íróasztal sziklafalként emelkedett két világ között.

A látó ember alig egypár perce adta tudtára házigazdájának, hogy megszületett a csecsemő, aki hosszú esztendők múlva birodalmát megsemmisíti. Az erőd toronyórája épp delet ütött. Több szó nem esett azóta, a csönd hínárja lassan belepte őket.

– Hol van az a kölyök?! – koppant végül a rég várt kérdés, akár a kalapács.

A látó ember, mint akit mellbe löktek, összerándult; szeme zavaros tócsa lett. Rekedt hangon nevezte meg a birodalom egy eldugott szögletét, sok-sok mérföldnyire az ősi várostól.

A zsarnok megemelkedett ültében, csontvázán kifeszítve az izmokat. Szép halott lesz belőle, gondolta a másik.

Hamarosan telefon kattant, utasítások röpködtek, hideg parancsszavak – s föltápászkodott, majd súlyos, vasalt csizmájában útnak eredt az iszony. 

 

* 

 

Két nap telt el. Akkor egy anya üresen találta gyermeke bölcsőjét. Megtébolyodott fájdalmában, sötét ruhás, kockafejű emberek jöttek érte, arcukon a fegyelem maszkja, fekete autóba tuszkolták...

Harmadnap a zsarnok elégedetten futotta át titkosrendőrsége jelentését. Nem sejthette, hogy a látó ember, szomorú bérenc, ezúttal eltévedt a fölvillanó képek erdejében. 

 

* 

 

sztalin.jpeg

 

 

A jóslat mégis beteljesedett.*

 
(1995)
 


 

 

* Csak később, évekkel Sztálin halála után derült fény az igazságra: a szóban forgó helyről, mikor a fenyegető gépezet mozgásba lendült, már egy hete elköltözött a Gorbacsov család...