Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

 

BŐREGEREK, EMBEREK ÉS TÁRSAIK

 

 

I

 

Egy esős nap, miután hazament a bankból – ahol már reggel óta vad nyugtalanság gyötörte –, néhány percig föl-alá járkált a négy fal között, hasztalan rágódva az élet értelmén, majd a padlóra vetette magát... és félig kiolvasta az Ótestamentumot. Boltozatos homloka alatt veszedelmesen forogtak szemgolyói.

Éjféltájt már méhkasként zúgott a koponyája, ám csak hajnalban lökte arrébb a nagyapjától örökölt, kifakult fedelű könyvet. A fáradtságtól rövidesen elaludt. Rettenetes álma volt, amilyen a megrögzött ópiumszívóké lehet; azt álmodta, hogy ő Mózes próféta, és a Tízparancsolat kőtábláit cipeli le csontig horzsolt hátán a Sion-hegyről. A sziklák fölsebezték mezítelen lábát is, a meredély tövében pedig rongyos, bámész pásztorok várták, mögöttük panaszosan mekegő kecskék...

Verítékben úszva ébredt föl.

Attól fogva végképp lerázta magáról a lelkifurdalást; valahányszor tenyerét nyújtó koldust látott az utcán, utálkozva fordította félre a fejét. Részvétlensége furcsa módon jókedvre hangolta: munkája végeztével csak a léha örömöknek élt... 

 

 

II

 

A pesti éjszaka törzsközönsége egykettőre emlékezetébe véste nagy, lázas szemeit, görnyedt alakját és az ezüstszínű luxusbatárt, amellyel ámokfutóként száguldozott. Az örömlányok kedvence lett. Kifosztására szőttek terveket az úri zsebmetszők és hamiskártyások. Ámde hősünk éber volt, s vaslogikájával úgy tapogatta keresztül-kasul az életet, mint hálóban vergődő áldozatát a pók.

Borotvaéles eszének köszönhette, hogy a bankban húzott tisztes jövedelme mellett egész kis vagyonra tett szert a bűnbarlangok szerencsejátékain is. Több maffiózó hovatovább a megölését fontolgatta, ő azonban szimatot fogott – világéletében jó orra volt –, s nem sokkal rá úgy döntött, hogy jegyet vált egy föld körüli hajóútra...

Kövérre hizlalt bankszámlája lehetővé tette hirtelen szeszélyét. 

 

 

III

 

Egy reggel fizetés nélküli szabadságot vett ki. Azt se bánta volna, ha visszatérése után útilaput kötnek a talpa alá, hisz az egész ország beszélte, hogy már nem lehet olyan fölényes ábrázattal sikkasztani és oly előkelően halászni a zavarosban, mint annak előtte. A tőzsdézésnek befellegzett, keseregtek a minden hájjal megkent pénzemberek. Többé-kevésbé egyetértett velük, miközben homlokráncolva csupa haszontalansággal tömte teli utazótáskáját. (Amúgy sem jelentett már számára semmit a bank, s irodájában kuksolva jobbára csak a cselekvés látszatával kendőzte tétlenségét.)

A taxi egyenest a pályaudvarra robogott vele. Senkitől se vett búcsút, mert nem akadt ember az egész városban, akitől kedve lett volna elbúcsúzni. Szülei réges-rég a temetőben nyugodtak. Különc szokásait látva a barátok is elmaradoztak mellőle, feleségéhez pedig évek óta nem volt szerencséje, s keményfejűségében nem is akarta, hogy legyen. 

 

* 

 

A kupéban gubbasztva végtelenül üresnek érezte magát; tompán sajgott a feje, ahogy a vonatablakon át kitekintett az unalomig ismert tájra. Később, jobb híján, megpróbált utastársai beszédében találni valamit, ami épülésére szolgálhat.

Hallotta, hogy átellenben egy férfi azt mondja a mellette ülő lánynak:

– Ismertem egyszer egy vénembert, aki bőregereket tenyésztett az ágya alatt.

– Denevéreket?

– Igen. Az első néhányat a Gellérthegy barlangjaiban fogdosta össze. Lepkehálóval.

– Na és?

– Levágta őket... Bőregérbőrrel kereskedett az öreg – szellemeskedett a romlott arcú férfi.

– Pfuj! – mondta a lány, s szemérmetlen pillantást vetett a másik felé.

 

 

 

denever.jpeg

 

    

   ...A vonat, miután keresztülzakatolt a horvát hegyeken, baj nélkül gördült be Fiuméba. Kezdett visszatérni az életkedve; bárhogyan meresztette is a szemét, a háborúnak semmi nyoma – csak egy tengeri sirály piszkította össze a bőröndjét.
    Innen Triesztbe buszozott. Útlevelét a legzordabb tekintetű határőr is kifogástalannak ítélte, öltözékét, modorát és nyelvtudását hasonlóképp. Makacs kérlelhetetlenséggel vagy túlzott szigorral sehol sem találkozott. Trieszt kikötőjéből egy vakítóan fehér óceánjáróval folytatta útját, melynek toronymagas főárbocán amerikai lobogót cibált a sirokkó. Poggyászát bokszolókülsejű néger matróz lóbálta végig a fedélzeten... 

 

* 

 

Mióta az eszét tudta, élvhajhászás és istenkeresés közt szédelgett. 

 

* 

 

Szállásával és a kiszolgálással maradéktalanul elégedett volt; valamennyi étkezésnél farkasétvággyal evett.

Itt is, akár a munkahelyén, tevékenységnek álcázta a semmittevést. Délelőttönként óraszám süttette hasát a napozófedélzet csíkos nyugágyain; délutánonként a hajóbár pultjánál flörtölt unatkozó szépasszonyokkal; este a sétafedélzetet rótta, s azon tűnődött, vajon hány cápa követi nyomon a hajót...

Úgy tervezte, hogy a honolului végállomáson átszáll egy másik óceánjáróra, s ekként valósítja meg a glóbusz körbehajózását, mely kölyökkori álma volt.

Az Atlanti-óceánon mindvégig szép idő járta. A Panama-csatorna zsilipjeit tátott szájjal bámulta meg. A Csendes-óceánon kisebbfajta viharba keveredtek ugyan, de az egész nem tartott tovább egyetlen napnál.

Csak a Hawaii-szigetekhez közeledve kavarodott fel újra a levegő, s haraptak egymásba a felhők; el is sodorta szalmakalapját a szél, mikor partra lépett, s egy bennszülött hordárral a legközelebbi szállodához kalauzoltatta magát. 

 

* 

 

Harmadnap történt a baleset...

Úgy gondolta, pihen egy hetet Honoluluban, s nagy kirándulásokat tesz a környéken. Az egyik ilyen barangolás alkalmával szandálba bújtatott lábát megmarta egy mérges kígyó; alig tudott visszasántikálni a városba.

 

 

 

kigyo.jpeg

 

    

   A legszélső villa előtt összerogyott. Mikor hordágyra fektették, szeme előtt kaleidoszkópszerűen örvénylett a levegő. Hibiszkuszok zúgtak a parton, a kókuszpálmák éles levelei pedig mintha az eget kardlapozták volna.
    Emergency case... – hallatszott egy hang valahol a magasban, elérhetetlen messzeségben tőle.

...A kígyómarásba mellesleg hajszál híján belehalt. Lázálmában inaszakadtáig futott, futott, csak futott egy istenkéz által kioltott, majd újra lángra lobbantott Nap alatt... Később élete filmszalagja egyetlen pillanatba gyömöszölve pergett le előtte. A legcsapnivalóbb film volt, amit valaha látott. 

 

 

IV

 

Végezetül repülőgéppel tért haza, s az aggodalmas képet vágó háziorvos tanácsára befeküdt az egyik kórházba.

A vizitek között olvasott. Úgyszólván reggeltől estig. Befejezte az Ótestamentumot és átrágta magát az Újtestamentumon, majd Luther és Kálvin művei kerültek terítékre. Legvégül már a szombatosok iratait bújta.

Képtelen volt beletörődni a halál földhözragadt elgondolásába, abba, amilyennek az istentagadók papolták, s konokul hinni akart benne (vállalva az öncsalás veszélyét is), hogy elgyötört tüdőnk utolsó lélegzetének szárnyán az érzelmek olyasfajta vidékére érkezünk, ahol valamennyi bűnösnek alkalma nyílik majd töredelmesen megbánni a rosszat, mindenki bocsánatot kér mindenkitől, és a legszebb felelet gyanánt, mely egyes-egyedül itt, téren és időn kívül képzelhető el – mindenki megbocsát mindenkinek. Órák hosszat ábrándozott erről... Ám megtérni nem tudott, csak lidércnyomásos álmai izzasztották meg, ahogyan azelőtt is.

– Ostobaság – morogta végül, s az egész könyvkupacot az egyik ápolónak ajándékozta. 

 

* 

 

Mikor az utolsó nap szitkozódva öltözködött, pizsamáját iszákos betegtársa kunyerálta el tőle. Krisztusi mozdulattal adta oda.

Még a kórházban megrendelte méregdrága vonatjegyét. „Inkább egy kígyó, mint a maffia” – gondolta a taxiban.

A pályaudvaron egy matuzsálemi korú cigányasszony megjósolta neki, hogy kerek száz évig fog élni… 

 

skorpio.jpeg

  

 V

 

A hivatalos iratok szerint skorpió csípte halálra valahol Afrikában.

 

(1999)