Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

 

A SZAGOT FOGÓ EMBER

 

 

Egy tavaszi reggel, munkába menet csapta meg orrát a szag, s ő megtorpant.

Nem a bokrokon elszórtan ülő virágok illata volt az, nem is a játszótér szélén sötétlő kutyapiszok bűze: valami más. Rejtélyes, csalóka és megfoghatatlan. Beleszippantott. Megszédült, bár a szag nem volt se kellemetlen, se kellemes – csupán erős és átható. Az első pillanatokban úgy facsarta érzékeny orrát, hogy alig kapott levegőt. Már-már fuldokolni kezdett, ám hirtelen elmúlt a légszomj, s csodálatos módon megkönnyebbült.

Folytatta útját, és hamarosan beérkezett a kocsitelepre, ahol dolgozott. A szag hűséges ebként kísérte, s mellette maradt egész nap. Hazafelé is végig nyomon követte. Míg vacsorázott, ott ólálkodott szimatolva a tányérja körül. Este vele feküdt (s ő róla álmodott), reggel vele kelt. 

 

* 

 

Mindez így ment napokon, heteken, hónapokon, éveken át. A szag nem tágított mellőle, jobban hozzánőtt, mint testében a szervek.

E különös fejlemény alig-alig zavarta, csak egyvalami nem hagyott nyugtot neki. Képtelen volt rájönni a szag eredetére, hasztalan törte órák hosszat a fejét. Kiolvasott minden tudós könyvet, amit kapott, beszélt minden okos emberrel, akit ismert: semmi sem segített. Az idő telt-múlt, s ő nem lelte a magyarázatot.

Egyik nap fölkerekedett, hogy az eredetet kutatva beutazza a világot. Járt Skandináviában és az Antarktiszon, Peru és Tibet égbe szökő hegyei közt, de nem találta, amit keresett. (A hajókabinok, vasúti fülkék, zötykölődő távolsági buszok mélyén Csehov elbeszéléseinek megszállott tanulmányozásával múlatta az időt.) Végül elfogyott a pénze, s szégyenszemre hazajött. Ostobaság volt így becsavarogni a földgolyót, vélte üres zsebbel.

 

 

utca.jpeg

 

 

 

Újra dolgozni kezdett, nap nap után koptatva annak a girbegurba utcának a macskaköveit, ahol a szag először szegődött mellé. Még mindig sokat tűnődött, jóllehet már nem remélte, hogy megfejti a titkot... 

 

* 

 

Valamivel később egy esős nap, ugyanazon a helyen, ahol találkoztak, a szag váratlanul elszökött tőle. Hiába futkosott ide-oda, hiába lélegzett mélyeket, nem érezte soha többé.

Bőrig ázva, komor képpel ment haza.

Görnyedten gubbasztott a szobája közepén: a világ sivár lett és üres, akár egy börtöncella vagy egy barlang. Úgy érezte, mintha becsapták, elárulták és meglopták volna egyszerre. Orvost kellene hívnom, gondolta tétován. 

 

* 

 

Harmadnap holtan talált rá a házmester.

 

(1993)